Biztonság

Mivel két játékos mozog elég gyorsan egy kis helyiségben, elég nagy az esélye annak, hogy futás közben összeütközzenek, vagy az ütõvel, illetve a labdával megüssék egymást. Éppen ezért mindkét játékosnak mindig pontosan kell tudnia, hogy ellenfele hol helyezkedik el a pályán. A labdamenet folyamán mindkét játékos felelõs a biztonságért, az is, aki éppen készül elütni a labdát, és az is, aki éppen elütötte a labdát. Az utóbbinak bizonyosnak kell lennie afelõl, hogy az ütni készülõnek elegendõ helye van-e arra, hogy a legrövidebb úton megközelítse a labdát, és hogy lendítsen az ütõjével.

Önnek mint játékosnak akadályozni ellenfelét nemcsak balesetveszélyes, de módfelett sportszerûtlen magatartás is. Mindig tudatában kell lennie annak, hogy ellenfele hol helyezkedik el, ezzel minimalizálható annak az esélye, hogy eltalálja akár az ütõvel, akár a labdával. Lehetõség szerint az elõkészítés alatt sem szabad elvesztenie az ellenõrzést az ütõ mozgása felett, és különösen kerülendõ az eltúlzott lezárás. Ha úgy érzi, hogy esetleg megütheti ellenfelét, azonnal meg kell állnia letet kérni (vagyis engedélyt arra, hogy a labdamenetet újra játszhassák).

Az egyik legveszélyesebb szituáció akkor áll elõ, amikor a játékosnak rá kell fordulnia a labdára ahhoz, hogy visszaüthesse. Ezt nevezik körbefordulásnak. Többnyire akkor fordul elõ, amikor például Ön a pálya hátsó sarkában helyezkedik el, a labda pedig az oldalsó és a hátsó falról pattan vissza a pálya közepe felé. Ilyenkor hátrálni kell a pálya közepe felé, hogy legyen helye elütni a labdát, vagyis nem szabad 180 fokos fordulatot téve teste túlsó oldalán visszaütni azt. Ez azért lenne veszélyes, mert fordulás közben nem látja, hogy ellenfele hol van. Az ellenfél pedig nem tudja, melyik irányba akarjuk ütni a labdát, így nem lehet elképzelése arról sem, merre mozduljon el ahhoz, hogy ne õt érje az ütés. Ha ez a helyzet elõfordul a pályán, mindenképpen meg kell állni ütés elõtt, és letet kérni.

© 2017   Created by Szabadidős Squash Sportegyesület.   Működteti:

 |  Szólok  |  Használati feltételek